A filmkészítés kicsit olyan, mintha kirakójátékot játszanátok. A forgatókönyv tartalmazza a kirakó összes darabkáját, de ahhoz, hogy összeálljon a teljes film, sok minden másra is szükség van: zenére, színészekre, jelmezekre, jól megválasztott helyszínekre. A Monocerus-hoz mindezeken felül természetesen még lovakat is szereznünk kellett!
A filmgyártásnak öt kulcsfigurája van. A rendező, aki a film művészeti vezetője: ő találja ki és alkotja meg a forgatókönyv alapján az egyes jeleneteket. Az operatőr irányítja a képek rögzítését, míg a hangmérnök a film hanganyagának felvételét tervezi meg. A fővilágosító a film jeleneteinek kellő megvilágításáért felel, s végül a producer dolga, hogy a munkálatokat összefogja, és ellenőrizze, hogy minden a terv szerint halad-e. Ennél persze azért sokkal többen dolgoznak egy filmben, a Monocerus stábja például kb. 50 fős volt. A forgatás maga két hónapig tartott, s mert minden időnket együtt töltöttük, nagyon közel kerültünk egymáshoz.
A filmezés után a szerkesztés, azaz a vágás következik: a vágó helyes sorrendbe teszi a felvételeket, majd a képhez a hangot is hozzá vágja. A Monocerus 1500 vágást tartalmaz, ami 16 vágást jelent percenként, vagyis minden negyedik másodpercben a megfelelő darabkát kellet beilleszteni ebbe a nagy-nagy kirakóba. A mi kirakónk 10 000 darabból állt, s a hagyományos játékkal ellentétben, ahol minden darab csak egyetlen helyre illik, itt bárhová tehettünk volna az egyes filmkockát. Ez jusson eszetekbe, ha legközelebb moziba mentek!
Mindezek után jöhet a szinkronizálás, hogy minden klubtag a maga nyelvén élvezhesse a flmet. Majd javítanak a kép színének s a hangok minőségén, a zeneszerző is elvégzi az utolsó simításokat a filmzenén. Tudtátok, hogy 70%-ban a hanghatásoktól, és főleg a zenétől függ, hogy milyen érzelmeket vált ki bennetek a film? Ez tényleg így van: ha az egyik pillanatban még sírás fojtogat, a következőben pedig már rémültem fogjátok be a fületeket, az bizony a zene bűne!
Mi, a Monocerus készítői, büszkék vagyunk a művünkre: úgy véljük, egy nagyon szép, megindító és elgondolkodtató történetet vittünk filmre, amiből mindenki okulhat. Teljesen mindegy azonban, hogy mi mit gondolunk- ti lesztek a bíráink, ti döntitek majd el, jó filmet csináltunk-e nektek, vagy sem- most hogy a Monocerus végre megérkezett hozzátok!
Szöveg:Jarle Bjorknes, producer
Forrás:PonyClub magazin 2007/6. száma |